A Gondos Város programról

A Gondos Város Biharkeresztes egy új szolgáltatás városunkban a lakosok számára. Célja a prevenció, vagyis a megelőzés; a lakosság általános, testi és mentális egészségi állapotának javítása, az egészségtudatosság erősítése, korai és elkerülhető megbetegedést befolyásoló életmódbeli szokások javítása a lakosság körében. A program a helyi egészségügyi szereplők bevonásával valósul meg.

A program fővédnöke Dr. Papp Csaba Sándor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ és a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója.

 

Ki veheti igénybe a Gondos Város szolgáltatásait?

A biharkeresztesi bejelentett lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek vehetik igénybe. A programok INGYENESEN látogathatók. Az igénybevételhez beutaló nem szükséges.

 

Milyen helyszíneken valósulnak meg a programok?

A programok az Önkormányzat által biztosított helyszíneken valósulnak meg, a programok jellegétől függően. A pontos programtervért, helyszínekért és időpontokért látogasson el az Aktuális menüpontra.

 

Törődés, figyelem

Néha csak erre van szükség ahhoz, hogy azt érezzük, mi is számítunk, fontos tagjai vagyunk mikroközösségünknek. A Gondos Város Biharkeresztes programunkkal figyelemmel, odafordulással igyekszünk közösségünk minden tagját megszólítani a kisgyermekes anyukától kezdve a kamaszokon át a felnőttekig, idős emberekig. Tematikus előadások, kiadványok, klubfoglalkozások, közös ötletbörzék, szakmai tanácsadás is része a programnak, melyek segítségével hónapról-hónapra megszólíthatjuk a biharkeresztesieket.

     info@gondosvaros.hu

 

info@gondosvaros.hu